Zeg7Nap 20 - Zalaegerszegi 7 Nap

Ők már tudják, milyen érzés célba érni – és ezt meg is ünnepelték! (galéria)

Mosolygós arcok és büszke hozzátartozók töltötték meg csütörtök délelőtt a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjának nagyelőadóját. A kampusz nyári diplomaátadó ünnepségen 27 hallgató vehette át oklevelét, akik gazdaságtudományi, informatikai és mérnöki területen fejezték be felsőoktatási tanulmányaikat. A végzősök előtt új életszakasz nyílik – erre hívták fel a figyelmet a rendezvény szónokai is.

Elképesztő eredmény, mintegy kétszáz sikeres nyelvvizsgát tettek le a végzős zalai gimnazisták

A Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium ismét megmutatta, hogy semmi sem lehetetlen. Az intézmény 111 végzős diákja ez év májusáig összesen 198 nyelvvizsga oklevél birtokosa lett: 108 középfokú és 90 felsőfokú vizsgát angol, német és francia nyelvből. A középfokú nyelvvizsgák száma az emelt szintű érettségiknek köszönhetően tovább emelkedett. Minderről Schneider János igazgató és Stárics Roland igazgatóhelyettes számolt be lapunknak.

A magyar csipkekészítők lesznek a díszvendégek

Július 12-én, szombaton 10 órakor kezdődik a Gébárti Népművészeti Fesztivál a Gébárti-tó mellett. A megnyitón közreműködik a Vadóca Gyermektáncegyüttes Dél-Alföldi Táncképek című előadásával. A további műsorban fellép a Mandulavirág néptánccsoport, a Bibrics Táncegyüttes, a Nagypáli Napraforgók és a Körtánc AMI, valamint a Koncz Zenekar ad koncertet.

A kínaiak Zalaegerszeget választották: óriási autóipari fejlesztés indul!

Nyilatkozattal erősítették meg a napokban azt a beruházási szándékot, miszerint magyar és kínai részvétellel intelligens, új energiájú járművek és energiatároló rendszerek tesztelési, tanúsítási bázisát, kutatás-fejlesztési központ felépítését tervezik Zalaegerszegen, a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya mellett. A dokumentumot prof. Dr. Palkovics László, az APZ Kft. ügyvezető igazgatója és a kínai befektetők képviseletében Ya Jia Yong írt alá.

Ismét megfújták a dudát és tekerték a lantot, nem is akárhogyan

Zenetörténeti érdekességeket, népszokások eredetét hallgathatták az elméleti órákon azok, akik ismét jelentkeztek a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház nyári népzenei táborába. A „Hejj regő rejtöm…” elnevezésű programot ezúttal is a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Halmos Béla Program keretében valósították meg, immáron kilencedik alkalommal.

Főzés és strandolás egy helyen – ismét jótékonysági nap az AquaCityben (galéria, videó)

Nyár, jó idő, csobbanás és több mint félszáz lelkes főzőcsapat. Ismét lesz jótékonysági nap idén augusztus 16-án az Aquacity Vízicsúszda és Élményparkban. A részletekről szerdán tájékoztattak Zalaegerszegen, a városházán. A beharangozó az eső miatt most nem a helyszínen volt, ám a nyár végi eseményen remélhetőleg már kegyesebb lesz az időjárás.

Átépítik nemsokára ezt a csomópontot is Zalaegerszegen, könnyebben közlekedhetünk a belváros felé

Az új Zalaegerszeg-Teskánd kerékpárút műszaki átadásának lezárása után újabb beruházás lesz az érintett szakaszon. A város szeretné kibővíteni a Teskándi-Körmendi úti csomópontot, az utat szélesíteni, hogy a belváros felé tartó autósok egy hosszabb felállósávban, úgynevezett “direktágon” tudjanak majd közlekedni, tette közzé a hírt közösségi oldalán Bali Zoltán alpolgármester

Térkő helyett aszfalt: elkezdték a belvárosi rekonstrukció első ütemét Zalaegerszegen (galéria, videó)

Szerdán tapasztalhatták már az autósok és a buszokkal közlekedők, hogy lezárták Zalaegerszeg belvárosának egyik forgalmas szakaszát. Elkezdődött a Kossuth utca felújítása, a munkálatok közel egy hónapig tartanak. A kivitelező a Vasi Aszfalt-Gép Kft. lett. A részletekről helyszíni sajtótájékoztatón számoltak be szerda délelőtt.