Zeg7Nap 179 - Zalaegerszegi 7 Nap

Németh Árpáddal, a Zalaegerszegi Városvédő Egyesület tagjával városi körúton

A zalaegerszegi Olajmunkás utca 10. szám előtt egy kidőlt fiatal hársfára lett figyelmes Németh Árpád, aki szerint a fát a Czobor Mátyás utca felől kanyarodó gépjármű döntötte ki, amely felhajtott a zöld területre. A keréknyomok ugyanis erről árulkodnak. A Zalaegerszegi Városvédő Egyesület tagja emiatt kereste meg szerkesztőségünket. Kérésére kimentünk a helyszínre.

Egykori falusi mozik hangulata magyar filmekkel

Megállt az idő csütörtök este a Göcseji Falumúzeumban, ami nem szó szerint értendő. Csupán csak annyiban, hogy július 11-én volt az első vetítés a zalaegerszegi skanzen pajtamozi elnevezésű új programsorozatában. S épp, az 1982-ben bemutatott, Megáll az idő című magyar játékfilmet tekinthették meg az érdeklődők a nagykutasi torkospajtában.

Horvát ellenfél a Zete Fiesztán

Horvát ellenfél érkezik a jövő szombaton esedékes Zete Fiesztára, jelentette be a ZTE FC hivatalosan is. A július 20-án sorra kerülő eseményen a horvát HNK Sibenik lesz a kék-fehérek ellenfele, ami egyben a bajnoki főpróbát is jelenti a ZTE FC számára.

A „Rendért” Polgárőr Egyesület elnökét és kutyás tagozatának vezetőjét ismerték el

Havonta van, hogy tíz rendezvényt is biztosít a zalaegerszegi „Rendért” Zalai Közbiztonsági és Polgárőr Egyesület, amelynek elnökét, Sándor Dénest a Nemzetközi Szent György Lovagrend Kormányzó Tanácsa Nagykereszt Érdemrenddel tüntette ki a közelmúltban. Az Országos Polgárőr Szövetség pedig Bende Péter, a kutyás tagozat vezetője pályázatát a második helyre sorolta.