Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
A krosnói lenszövő biennálé jövőre érkezik Zalaegerszegre
Kétévente a lengyelországi városra figyel a textilművészeti szakma és a rajongó közönség. A 12. Krosnói Nemzetközi Lenszövő Biennálé anyagából augusztus végén nyílt tárlat a Krosnói Kézműves Múzeum szervezésében. A zsűriben dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum tudományos igazgatója is helyet foglalt.
Megújult Zalaegerszegen a Mészáros Lázár utca
A Kovács Károly városépítő program keretében újult meg Zalaegerszeg kertvárosában a Mészáros Lázár utca teljes hosszában. A részletekről a helyszínen számoltak be az újságíróknak hétfőn délelőtt.
Gyermekotthonokban dolgozó szakemberek munkája kicsit közelebbről 1.
Zala vármegyében e pillanatban 176 szakember dolgozik azokban az állami intézményekben, amelyek a szülői házat valamilyen okból nélkülöző gyerekeket nevelnek. A szakmára, illetve inkább hivatásra ez évben a szokottnál nagyobb figyelem hárul, az áldozatos munkára való alkalmasság július elsejétől fokozottabb ellenőrzést kapott a terület működését meghatározó törvény módosításával. Sorozatunkban a gyermekotthonokban dolgozó szakemberek munkáját mutatjuk be közelebbről.
Névadó ünnepség: Szeliánszky Márta nevét vette fel a Béke Ligeti Általános Iskola
A zalaegerszegi Béke Ligeti Általános Iskola búcsút vett régi nevétől, és szeptember elsejétől Szeliánszky Márta Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményként működik tovább. A hétfői jubileumi tanévnyitót névadó ünnepség tette teljessé, amelyen leleplezték a névadó, dr. Szeliánszky Zoltánné, az iskola alapító igazgatójának domborművét.
Visszaköltözött Zalaegerszegre a Tűzmadár Waldorf Iskola
Visszaköltözött a nyár végén Zalaegerszegre a Tűzmadár Waldorf Iskola, a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában leltek új otthonra. E hét végén az érdeklődőket családi napra várják Botfán.
Keresztury-emlékhelyek Zalaegerszegen
120 évvel ezelőtt, 1904. szeptember 6-án Zalaegerszegen született Keresztury Dezső akadémikus, Széchenyi-díjas író, költő, irodalomtörténész, politikus, egyetemi tanár, politikus. A város tíz évvel ezelőtt, 2014-ben is rendezvénysorozattal emlékezett meg díszpolgáráról. Emléktáblát, teret, köztéri szobrot avattak. Képgalériánkba a Zalai Hírlap archívumából válogatott fotókon mutatjuk a Zalaegerszegen található Keresztury-emlékhelyeket.
Okosban akarták megoldani a szilveszteri pezsgőzést
Lopás büntette miatt emelt vádat a zalaegerszegi járási ügyészség azon két férfi ellen, aki 2023. december 31-én délelőtt két üveg, összesen 220 ezer forint értékű Dom Perignon márkájú pezsgőt tulajdonított el azzal a céllal, hogy kellemessé tegye a szilveszteri mulatságukat. Az esetről dr. Németh Eszter, a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője tájékoztatta lapunkat.