Zeg7Nap 148 - Zalaegerszegi 7 Nap

Ők keresik fel leginkább a belvárosi hotelt, ahol minden kívánság teljesül

Nem kell szégyenkeznie a zalaegerszegi turizmusnak, hozta a múlt évi országos átlagot, januárban pedig még meg is haladta azt. A vendégéjszakák számának emelkedését valószínűleg mindegyik szállásadó megérezte: mi az egyik legfiatalabbat, a Z Rooms Boutique luxusminőségű szálláshelyet kerestük fel. Annak jártunk utána, vajon kik alszanak a pompás lakosztályokban?

Maskarások lepték el a belváros utcáit (galériákkal)

Húshagyó kedden mintegy ezer felvonuló búcsúztatta a telet Zalaegerszeg belvárosában. Minden eddiginél több, összesen kilenc csapat sütötte a jótékonysági akcióra a fánkot, amit a Nagycsaládosok Egyesületének ajánlottak fel, tavaly félmillió forint gyűlt össze erre a célra.

Ők azok, akik észreveszik, amit más nem (galéria, videó)

A „KÖBÜKI” tanári ösztöndíj sikeres zalai pályázói és az érintett oktatási intézmények igazgatói részére március 04-én a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnáziumban adták át az okleveleket. A KÖBÜKI tanári ösztöndíj pályázat zalai rendezvényén Kardosné Gyurkó Katalin, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Generációk közötti együttműködés segítéséért felelős miniszteri biztos adta át az elismervényeket.

A fiatalok is ismerik Évát, pedig ez a „lány” ma már történelem (galéria, videó)

Amikor elindítottuk kocsmakörkép sorozatunkat, tudtuk, hogy ezt az egerszegi ikonikus helyet nem lehet kihagyni. Már csak azért sem, mivel az 1956-ban épült Éva Presszó Zalaegerszeg egyik főutcáján található. Másrészt, szinte minden harmadik egerszegi családnak van egy hozzá fűződő emléke. Még a cikkírónak is, igaz az még kiskamasz korából. De nem! Nem fröccsözni tért be akkor, csupán szódáért küldte a szolfézstanár.

Itt szeretnek leginkább inni, kávézni a zalai városban

A régi világban a kocsma volt a helyiek legfontosabb találkozóhelye és a hírek legautentikusabb forrása. Mutatjuk, a vendégek visszajelzése alapján ez a kocsmakörkép eredménye Zalaegerszegen. Az egykori vendéglátóegységek mai rokonai sokkal szélesebb választékot kínálnak: pub, italbár, presszó, kávézó az a közösségi színtér, ahol habzó sör vagy az erős fekete kávé, esetleg tea fölé hajolva merengünk a világ dolgairól.

Vajon ki lett az ÁSZ 1993-ban Zalaegerszegen?

Élőben közvetítette a Magyar Televízió a népszerű ÁSZ című show műsorát a zalaegerszegi Ságvári-gimnázium tornaterméből 1993. november 27-én. Erről természetesen tudósított a Zalai Hírlap 29-ei, hétfői lapszáma.