Miben példakép? Miben nem? címmel tartottak rendhagyó könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést csütörtökön Zalaegerszegen. A Mindszentyneum és a Keresztény Értelmiségiek Zalaegerszegi Csoportjának közös rendezvénye a Mindszenty 50 Emlékévhez kapcsolódott. Az eseményen az egykori zalaegerszegi apátplébános, esztergomi érsek, bíboros emlékiratainak új kiadását mutatták be. Az eseményen részt vett Balaicz Zoltán polgármester.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
ZTE KK: úgy mint tavaly? – az nagy dobás lenne
Szombaton ismét esélyes, hogy telt ház fogadja majd az egerszegi és a vasi szurkolókat a Zalakerámia Sportcsarnokban. A kosárlabda NB I. A csoport 24. fordulójában a Zalakerámia ZTE KK ugyanis a Falco KC Szombathely csapatát fogadja, de nem a megszokott esti időpontban, hanem 14.45-től.
Göcseji Skanzen: a látogatók történetmesélésen alapuló eszközt vehetnek majd kezükbe
Egy digitális tárlatvezetői alkalmazás kidolgozása a célja az InnoGuide4CHT elnevezésű osztrák–magyar nemzetközi projektnek, amelyben a zalaegerszegi Göcseji Skanzen is részt vesz. Az eddig elért eredményeket a csütörtökön tartott konferencián mutatták be a vármegyei közművelődési és turisztikai szakemberei számára.
A zalai kis- és középvállalkozókat is támogatja az állam – még lehet jelentkezni a Demján-programra
A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara személyes tájékoztató fórumra hívta a kis- és középvállalkozókat szerdán a Kamarák Házába. Az őket támogató Demján Sándor Program volt a téma, a kerekasztal-beszélgetésen túl kérdéseiket is feltehették az előadóknak.
Eger városát sűrítették bele az időkapszulába a zalai diákok
Budapesten, a Stefánia palotában rendezték meg a SZAKE (Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület) komplex földrajzi, turisztikai és honismereti vetélkedő országos döntőjét. A “Magyarország az én hazám” vetélkedőn négy zalai csapat remekelt az első négy helyen. A zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Mihály Luca, Simon Sára és Zombó Anna alkotta csapata győzött, a Béli Luca, Derzsi Réka és Major Zsolt alkotta csapat pedig az országos 4. helyen végzett. Másodikok és harmadikak a zalaegerszegi Zrínyi-gimnázium diákjai lettek.
Új parkoló a belvárosban, még ha ideiglenes is
Sokak életét megkönnyíti egy új létesítmény Zalaegerszegen. Bali Zoltán alpolgármester közölte közösségi oldalán, miszerint szerdától már használható az Eötvös utcában található telken kialakított magánparkoló.
Mindszenty emlékiratai új kiadásban és megközelítésben
Miben példakép? Miben nem? címmel tartanak rendhagyó könyvbemutatót és kerekasztal-beszélgetést március 27-én, csütörtökön 17 órakor a Minszentyneumban.
Lámpafényben úszó belváros (galéria)
Esti séta a belvárosban. Kihalnak az utcák, zárnak az üzletek. Az iskolákban, cégeknél csupán a személyzet takarít, a lakóházak ablakaiban pedig lassan gyúlnak a fények. Csendesedik a forgalom, halkul a nappali zaj.
Mészáros T. László életmű kiállítása a Gönczi Galériában
Az elmúlt fél évszázad alkotásait mutatja be a MÉSZI 65 tárlat, melynek megnyitója március 27-én, csütörtökön lesz a 18 órakor a Gönczi Galériában. Mészáros T. László fotóriporter, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének tagja 65. születésnapjára rendezett kiállításán Balaicz Zoltán polgármester mond köszöntőt.
A legnagyobb kínai tanúsító cég látogatott Zalaegerszegre
Eddig is számos, nagyívű projektet tudhat magáénak a zalaegerszegi komplexum, néhány napja pedig a legnagyobb kínai tanúsítószervezet delegációját fogadták az AVL ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. Prof. Dr. Palkovics László újonnan kinevezett, az MI legnagyobb hasznosításáért felelős kormánybiztos, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője és Hamar Zoltán, az AVL-ZalaZONE Kft. ügyvezetője tárgyalt a cégóriás képviselőivel, akik fontos feladatot bízhatnak a zalaiakra.