Összegyűjtöttük, hogy októberben mely településeken kell előre tervezett áramszünetre számítani.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Jövő nyáron indulhat a háztartási napelemes rendszerek támogatása
Megkezdte a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez a vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító program kidolgozását az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Rózsafüzér-zarándoklat Zalaegerszegen
A tavalyi évhez hasonlóan most is közös imádsággal kezdődött, majd gyalogos sétával folytatódott az élő rózsafüzér zarándoklat a zalai megyeszékhelyen.
A fonás mesterségét mutatták be Gébárton
Anyja lánya, apja fia – generációk a népi kultúráért. Ez volt a mottója a Gébárton megrendezett Dunántúli Mesterségek Ünnepének. A kézművesforgatagban Rózsa Péter és lánya a fonás rejtelmeibe vezette a kíváncsiskodókat.
Baleset történt Zalaegerszegen – Három embert vittek kórházba
Két személygépkocsi ütközött össze a megyeszékhelyen kedden hajnalban, öt óra előtt nem sokkal.
Árvácskákat ültettek Zalaegerszeg belvárosában
A napokban lecserélte az egynyári virágokat a közterületeken a Városgazdálkodási Kft. Kovács Mihály, az önkormányzati cég főkertésze elmondta, hogy kisvirágú árvácskákat ültettek, a különböző ágyásokba különféle színárnyalatokban.
Fotóalbumot kapott Koltai Róbert Zalaegerszegen
A Hevesi Sándor Színházban pénteken este tartották a Sose halunk meg című zenés játék premierjét, amelyet a korábbi évek hagyományaihoz híven fehér asztalos fogadás követett. A bemutató előadás közönsége így kötetlen formában is találkozhat a rendezővel, a színművészekkel és alkotótársaikkal.
Zalaszentmihályon kapott ki idén először a Nova a másodosztályban
A hét végén a 9. fordulót rendezték a megyei labdarúgó II. osztályban. A játéknap előtt százszázalékos mérleggel álló Nova 1–0-ra kikapott a Zalaszentmihály otthonában, míg az ugyancsak hibátlan Murakeresztúr találkozóját későbbre halasztották.
Diósgyőrben zárja az őszt a ZTE FC
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közzétette az NB I. 7–16. fordulóinak pontos menetrendjét, amelyből kiderült, hogy a bajnokság idei utolsó mérkőzését az Újpest FC és a Budapest Honvéd játssza december 20-án.
A Belgrádban győztes gólt lövő Könyvesre a ZTE is büszke
A labdarúgó Nemzetek Ligája 3. fordulójában a magyar válogatott vasárnap este 1-0-ra nyert Szerbia vendégeként. A siker értékét zalai szempontból növeli, hogy a győztes találatot a ZTE FC nemzeti csapatban újonc csatára, Könyves Norbert szerezte.