Tovább nőtt az igazolt betegek száma Zalában.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Esős lesz a szerda Zala megyében
Készítsük elő az esernyőket!
Kurusa László „A fafeldolgozás érdemesei” között – könyv született a sikeres életútról
Kevés olyan szakember él a megyénkben, akinek a munkásságára a szakterület országos tudományos egyesülete kötetet szentel.
A vérellátókban nem vesznek mintát
A beszállított minták laborkivizsgálásával az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) is részt vállal a koronavírus elleni védekezésben. A vérgyűjtési helyszíneken azonban mintavétel nem történik, ezért az OVSZ arra hívja fel a figyelmet, hogy ilyen céllal senki ne jelentkezzen náluk.
A ZTE NKK szerdán a Diósgyőrt fogadja bajnoki mérkőzésen
Szerdán (18 óra) hazai pályán az Aluinvent-DVTK ellen játszik bajnoki mérkőzést a ZTE NKK élvonalbeli női kosárlabda-együttese. A zalaiak neve mellett eddig öt vereség áll a tabellán, de ezen túlmenően sincsenek könnyű helyzetben, mivel jelenleg betegség és sérülés is sújtja a csapatot.
Sakk: Pogány és Alexandrova ezüstjei
A sakkozók korcsoportos (14, 16, illetve 18 évesek) magyar bajnokságán két zalai érem is született.
A ZTE RK „átmozgató edzéssel” mutatkozott be idehaza
A szezon első hazai bajnoki mérkőzésén esélyt sem hagyott ellenfelének a remek nyitásokkal operáló és egyébként is jól játszó ZTE RK.
Két mesternégyes is született a Kávás–Zalacséb mérkőzésen az Északi csoportban
A hét végén a 12. fordulót rendezték a megyei labdarúgó III. osztály Északi, Déli és Keleti csoportjában.
Göcsej Kupa: elmarad az ultiverseny következő fordulója
A ZTE Ulti Szakosztálya szombaton rendezte volna meg éven át tartó versenysorozata, a Göcsej Kupa következő fordulóját.
A fővárosban közelharcot oktató hivatásos testőr, Pöltl Ákos bemutatót tartott Zalaegerszegen
Bemutató szemináriumon ismerkedhettek meg nemrég a résztvevők az önvédelem fogalmával, a katonai gyorsított tanulási folyamat, a készségszintű tudás oktatásának alapjaival.