Életének 92., áldozópapi szolgálatának 68. évében elhunyt dr. Horváth Lóránt Ödön premontrei apát, csornai prépost-prelátus, aki káplán-hitoktatóként többek között Csesztregen és Zalaegerszegen is szolgált.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Az őszi erdőből tör az ég felé
A város emblematikus, 53 méter magas építménye, a Tv-torony büszkén tör az égbe ezen a drónfelvételen.
Dankos Attila, orgonaművész már egyházzenei darabokat is ír
Az egervári templom fennállásának 525. évfordulója alkalmából szerveztek programsorozatot a közelmúltban a zalai településen. Ebből az alkalomból Dankos Attila orgonaművész visszatérő vendégként lépett fel. A zalaegerszegi, harmincéves fiatalember jelenleg Budapesten él és alkot, egyre ritkábban jár haza.
Hivatalos: elmarad az Újpest – ZTE FC találkozó!
Ahogy tegnap már jeleztük, szóba került a labdarúgó NB I. 11. fordulójába kisorsolt Újpest FC – ZTE FC mérkőzés elhalasztása, pénteken pedig hivatalosan is bejelentették: a ZTE FC elfogadta az Újpest FC kérelmét és beleegyezett a hétvégi találkozó elhalasztásába, amit így az MLSZ is engedélyezett.
Figyelem! Két napig lezárják az Ady utca forgalmi sávját Zalaegerszegen
2020. november 24.-26. között útkorrekciós munkákat végeznek az Ady Endre utca 10. számú ingatlan előtt – az út keleti oldali sávjában – a szegély mellett.
„Pedig olyan ígéretesen indult” – Gondolatok a 2020-as évről Balaicz Zoltántól
Zalaegerszeg polgármestere közösségi oldalán osztotta meg gondolatait a lassan végéhez közeledő 2020-as évről.
Eltiltás hatálya alatt vezetett a pakodi sofőr Zalaegerszegen
A zalaegerszegi rendőrök szabálysértési őrizetbe vették azt a férfit, aki eltiltás hatálya alatt vezette személyautóját.
Útfelújítások 2024-ig – A 49 helyszínre 3,8 milliárd forintot fordít Zalaegerszeg
Eldőlt, hogy mely útszakaszokat újítja fel az önkormányzat a 2020–2035 közötti időszakra elfogadott útfejlesztési koncepció első ütemében, 2024-ig.
Letört áramszedő miatt nő a menetidő Zalaegerszeg és Ukk között
Csütörtökön délután, a Zalaegerszegről 16:40-kor Celldömölkre indult személyvonat áramszedője letört, és akadályozza a forgalmat, valamint a felsővezeték is megrongálódott.
Karcsi volt a legképzettebb zenész a csapatban – Így emlékszik zenésztársa Erdei Ottó Károlyra
Kedden adtunk hírt arról, hogy életének 56. évében elhunyt Erdei Ottó Károly, a 90-es évek legendás hírű zalai bulizenekarának, a Hit’s együttesnek alapító dobosa. Cikkünk megjelenését követően megkereste szerkesztőségünket a csapat billentyűs-énekese, Vörös István, aki további részletekkel szolgált a Hit’s működéséről, valamint néhai zenésztársáról.