A zalai labdarúgásban közel két évtizeden át nem rendeztek csúcsrangadót, avagy nem mérkőzött meg Zalaegerszeg és Nagykanizsa első számú csapata, lévén előbbi az élvonalban, utóbbi pedig az NB II-ben vitézkedett.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Egy nap alatt százötvennél is több új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Zalában
Szombatra 4500 fölé emelkedett az igazolt koronavírusos megbetegedések száma megyénkben.
Nagy értékű autókat lopott két zalaegerszegi férfi – elfogták őket
A megalapozott gyanú szerint több, mint 28 gépkocsit lopott el a két zalaegerszegi férfi.
Napos, azonban hideg novemberi idő várható Zalában
Szombaton napos időre készülhetünk, csapadék nem várható.
A katolikusok a karitász javára gyűjtenek
Ezen a hétvégén, az egyházi év utolsó vasárnapján, Krisztus Király ünnepén a karitásznak gyűjtenek adományokat a katolikus templomokban. A jótékonysági akció Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódik.
A tekések befejezték a tekések erre az évre
Felfüggesztették a tekebajnokságokat, így az idén már nem rendeznek mérkőzéseket egyik osztályban sem – tudatta a csapatokkal a Magyar Teke Szakági Szövetség. Ennek értelmében a Szuperligában sem rendezik meg az idei évre még kiírt fordulókat.
Szoros mérkőzésben reménykedik a ZTE NKK
A női kosárlabda NB I. A csoportban újabb mérkőzés vár a ZTE NKK együttesére. Az egerszegiek vasárnap 16 órától a PEAC vendégei, Ambrus Péter vezetőedző pedig bízik csapata helytállásában a 7. fordulóból elhalasztott találkozó pótlásán.
Három személygépkocsi ütközött össze Zalaegerszegen
Ráfutásos baleset történt a Balatoni út felüljáróján.
Végéhez közeledik az őszi betakarítás
A csapadékos időjárás mellett a koronavírus is hátráltatta a zalai gazdák őszi munkáját a földeken. A betakarítás és a vetés mellett a trágyázás is most zajlik.
Virtuális jótékony futóverseny Alexanderért – Segítség a segítőnek
Virtuális jótékonysági futást szervezett a Magyar Futósport Egyesület Jáger Mónika hatéves kisfia, Alexander életminőségének javítására. A zalaegerszegi, jelenleg Budapesten élő édesanya elérzékenyült, amikor megtudta, hogy most érte fogtak össze a barátai.