A pénteki Tv Műsor.hu magazinban jelenik meg a játékszelvény, amelyre mindenképp szüksége lesz.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Utazók figyelem! Több buszjárat lesz Zalaegerszeg és Keszthely között
Az eddigieknél kedvezőbb lesz a buszmenetrend az utazók számára december 13-tól Zalaegerszeg és Keszthely között.
Adventi őrjárat a Jánka-hegyen
Tavasztól őszig a kirándulók, advent idején pedig a fenyőfa-tolvajok miatt sokasodik a teendője a Jánkahegyi Polgárőr Egyesület tagságának, mindezek mellett a járványveszély miatt plusz feladatokat is vállaltak.
Pontszerzés után vonulnak téli pihenőre a zalaiak
Idegenbeli dupla pontszerzéssel zárta 2020-at megyénk két NB III.-as labdarúgócsapata a Nyugati csoportban – az FC Nagykanizsa és a ZTE FC II. háza táján is jó érzésekkel kezdhetik tehát a téli szünetet.
A gólt is szerző védő, Szépe János szerint a ZTE-nek hinnie kell magában
Talán nem kell ecsetelni, milyen jól jött a ZTE FC NB I.-es labdarúgócsapatának a Mezőkövesd elleni megérdemelt győzelem (3-0). Boér Gábor – nevezzük így – holtpontra került együttesének szombaton semmi más nem számított, csak a siker.
Balaicz Zoltán: 3631 aktív fertőzött van Zalában; 3299 fő már meggyógyult
Az alábbiakban változtatás nélkül közöljük Balaicz Zoltán polgármester hétfői járványügyi tájékoztatóját, a legfrissebb Zala megyei információkkal.
Pályázaton nyertek a népművészek, most cipőket készítenének az új műhelyben
Folyamatos munka és állandó tervezés. Ez jellemzi a Zala Megyei Népművészeti Egyesület mindennapjait. A pandémia miatt most zárt ajtókat találnak a Gébárti-tó mellett sétálók, ám az egyesület célja, hogy online is tartsa a kapcsolatot az érdeklődőkkel, mesterekkel.
Egybeesett a Mikulás nap és a közlekedésbiztonsági akció Zalaegerszegen
Aki vasárnap a Göcseji úton járt autóval, találkozhatott a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság és a Magyar Autóklub 2012 óta évente megrendezett, két hónapos Látni és látszani közlekedésbiztonsági akciójának záróakkordjával, amely egybeesett a Mikulás nappal.
Fogdába vittek egy körözött személyt a zalaegerszegi rendőrök
A 24 éves férfit előállították, majd a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.
A Zalai Hírlap is segíti a Cipősdoboz karitatív akciót
A Zalai Hírlap ügyfélszolgálati irodáiban is leadhatják adományukat a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz jótékonysági akcióját segíteni szándékozó kedves olvasóink.