Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy fonyódi buszmegállóban mindössze egy takaróba és egy törülközőbe csavarva, teljesen elhagyatottan talált rá egy csecsemőre egy kutyát sétáltató pár 2021. október 10-én késő délután.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Van mit javulni a ZTE RK röplabdásainak
Két erős ellenféllel kellett felvennie a küzdelmet a ZTE RK női és férfi NB II-es röplabda-csapatainak az újabb fordulóban. A találkozókon a tisztes helytállásban bíztak az egerszegiek edzői.
Zalai rangadót rendeztek a sakk NB II-ben
Az NB-s sakkcsapatbajnokságokban is megkezdődtek a küzdelmek. Az NB I-ben a Z. Csuti-Hydrocomp és a Tungsram Aquaprofit NSK II. győzelemmel rajtolt. Az NB II-ben a zalai rangadón keszthelyi siker született.
Győzelemmel kezdték a Titánok az OB III-as szezont
Elkezdődött az idei OB III-as jégkorongbajnokság, melyben nyolc együttes küzd a helyezésekért, köztük a tavalyi kiírás ezüstérmese, az Egerszegi Titánok. A vasárnap esti fél kilences kezdés ellenére a hazaiak magabiztos sikert arattak a fővárosi ESMTK együttese ellen.
Lezárják az alsóerdei kerékpárutat
A Zalaegerszeg Alsóerdő komplex turisztikai fejlesztése című projekt keretében a Vizslaréti árok feletti kerékpáros hidat elbontják és újjáépítik, tájékoztatta lapunkat a polgármesteri hivatal.
Zalaegerszegre érkezik a TEDx előadás-sorozat
A zalai megyeszékhelyre is megérkezett a TEDx előadás-sorozat, október 16-án, szombaton öt jeles zalai kötődésű előadót hallgathat meg a közönség a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.
ZegaSztár vetélkedő nyolcadszor
Ismét meghirdette összművészeti tehetségkutató versenyét Zalaegerszeg önkormányzata és a Zalaegerszegi Televízió.
Felújítják a Margaréta Otthont – Négyszáz milliós fejlesztés a pózvai intézményben
Átadták a munkaterületet, így napokon belül elkezdi a beruházást az EVO-KOMPLEX Kft. a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben. Az első ütem munkálataival várhatóan karácsony előtt végeznek.
Szentkirályi Alexandra volt a zalaegerszegi fórum vendége
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség országjáró fóruma keretében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt látták vendégül a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.