A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központban csütörtökön ünnepélyes keretek között adták át azt az 1,5 millió forint értékű eszközadományt, amellyel a 2018-ban alapított Gattyán Alapítvány segíti a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek nevelését.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Jövő pénteken startol a Vadpörkölt- és Borfesztivál Zalaegerszegen
Jövő hét végén három napon át szórakoztat a Vadpörkölt- és Borfesztivál, Zalai Teríték sokszínű rendezvénysorozata, melynek keretében a MA-HAL Országos Halfőző Verseny is a megyeszékhelyre költözik, s fellép egyebek mellett a Wellhello és a Tankcsapda
A közelmúltban megvalósult zalaegerszegi beruházásokat járták végig a város intézményeinek vezetői
Csütörtök délelőtt először az alsóerdei Sport- és Élménypark létesítményeit tekintette meg a hagyományos, Vigh László országgyűlési képviselő által kezdeményezett és meghonosított kerékpáros városszemle.
A záró harmadban fordított az Egerszegi Titánok, majd ezt tette a házigazda is
Kiélezett meccsen kapott ki a jégkorong OB III. legutóbbi fordulójában a megyeszékhely csapata.
A tehetségek versenye mellett adománygyűjtés is zajlott a ZAC-nál
A Zala Optika Kupáért írták ki a Sport XXI. tehetségnevelő programban szereplő korosztály ( U12 ) számára az idei utolsó atlétikai versenyt, ami most már teremben zajlott, nevezetesen az Ostoros Károly Csarnokban.
A ZTE RK férfi csapata itthon, míg a női idegenben kapott ki
A hétvégén újabb fordulót rendeztek az NB II-es röplabdabajnokságban, ahol a ZTE RK férfi együttese hazai pályán, a női csapat pedig idegenben kapott ki.
Karácsonyi műsor Botfán
December 12-én, vasárnap 16.30- kor az Összefogás Botfáért Egyesület szervezésében a botfai közösségek adnak karácsonyi műsort az Erdődy -Hüvös kastély parkjában, a mindenki karácsonyfájánál.
Megcsúszott és szalagkorlátnak ütközött egy autó a 76-oson Zalaegerszegnél
A 76-os főúton Zalaegerszeg határában, a városból kivezető oldalon egy személyautó megcsúszott és szalagkorlátnak ütközött szerda késő délután.
Készül a Magyar Közút! Ónos eső és havazás várható Zalában is
Csütörtökön és pénteken az ország számos megyéjében várható ónos eső, majd havazás, így Zalában is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási és hóeltakarítási munkákról ütemezetten gondoskodni fognak, közölte a társaság.
Szepesi Balázzsal a kkv-k válságkezeléséről és a vidéki gazdaságfejlesztésről
Annak ellenére, hogy a koronavírus-járványnak irgalmatlan ára volt, a magyar kis- és középvállalkozások megtalálták a módját, hogyan küzdjenek meg vele – mondja Szepesi Balázs szociológus-közgazdász, a Mathias Corvinus Collegium Közgazdasági Iskolájának és Vállalkozáskutatási Műhelyének vezetője.