Keszthely után csütörtökön a megyeszékhelyi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben hallhatták az érdeklődők a Világok hangja című hangversenyt, melyen a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar, Szirtes Edina Mókus és a Szirtes Folk Band, valamint Rátóti Zoltán színművész lépett a közönség elé.
Zeg7Nap
Category Added in a WPeMatico Campaign
Az énekesmadarak a gazdálkodó emberek legodaadóbb segítőtársai lehetnek
Többen panaszkodtak, hogy tele a hócipőjük a kertjükben garázdálkodó madarakkal, rovarokkal. A minap én magam is kénytelen voltam madárhálót venni, mert éppen csak elkezdett érni az a kevéske arónia, ami túlélte a fagyot, de máris rájártak a rigók.
Jótékonysági nap Zalaegerszegen
Az Ifjúsági és Sportcentrumban tartanak rendezvényt.
Szalagkorlátnak csapódott egy sofőr Zalaegerszeg felé
A baleset pénteken délután 16 óra 34 perckor történt.
Idén is elmarad a zalaegerszegi Vadpörkölt és Bor Fesztivál
Többek között erről is beszámolt Balaicz Zoltán polgármester szombaton a közösségi médiában. A közleményt változtatás nélkül közöljük!
Családi nap Zalaszentgróton
Szombaton egész napos programmal, családi nappal ünneplik meg a termálfürdő megnyitásának 20. évfordulóját.
Ez lesz az utolsó nyílt nap a zalaegerszegi járműipari tesztpályán
Augusztus utolsó vasárnapján újra megnyílik a közönség előtt a járműipari tesztpálya, ahol a következő években hasonló rendezvényt már nem tartanak.
Lekvárfőzés és -kóstolás Zalaegerszegen szombaton
Lekvárfőzés és -kóstolás Zalaegerszegen az Andráshidai Gazdasszonyklub közreműködésével szombaton 14 órától lekvárfőző és -kóstoló bemutatót tartanak.
Magyar Kupa: hat zalai csapat a nyitányon
A hét végén rendezik a labdarúgó Mol Magyar Kupa 2021- 2022-es kiírásának első országos fordulóját. A nyitókörben hat zalai csapat lesz érdekelt, ketten idehaza, négyen pedig idegenben kísérlik meg kivívni a 64 közé jutást.
Rendben működik a traumatológia a Zala megyei kórházban – Palkovics László nyilatkozott lapunknak
Rendeződött a traumatológia működése a megyei kórházban, az osztály képes korábbi feladatainak ellátására, sőt, a Pécsi Tudományegyetem közreműködésével szakmai fejlesztések indulhatnak.