Zeg7Nap 1040 - Zalaegerszegi 7 Nap

Megszépült az emblematikus műemlék – Régi fényében tündököl az egerszegi Mária Magdolna plébániatemplom

Megújult 172 millió forintból a megyeszékhely belvárosában a Mária Magdolna Plébániatemplom külseje. A Modern Városok Program által támogatott beruházásnak köszönhetően teljessé vált a műemlék-rekonstrukció. A templom új orgonáját kap, a 162 millió forintos hangszer építését a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra vállalta. A hangszerek királynőjét várhatóan év végén helyezik üzembe, s a három-négy hónapos hangolás után már ezen csendülnek fel a liturgikus énekek.

Átalakították a sárhidai orvosi rendelőt

Linóleumpadló, cserépkályha, retró hangulat fogadta ­mostanáig a betegeket az orvosi rendelőben, ám ez már a múlt. A sárhidai önkormányzat a Magyar Falu Programban nyert közel hétmillió forintos támogatásból újíttatta fel a háziorvosi és a védőnői szolgálat helyiségeit a település központjában álló többfunkciós épületben.

ZTE KK – Kecskemét: megérdemelt vendégsiker

Hat nap alatt három mérkőzés vár a Zalakerámia-ZTE KK NB I A-csoportos férfi kosárlabda együttesére, ebből az első kettő a Kecskemét elleni lesz. Kedden Zalaegerszegen találkozott a két együttes, melynek kispadján immár hazai környezetben is bemutatkozott az új vezetőedző, Luca Bechi is, de csapata kikapott.