Zeg7Nap 1038 - Zalaegerszegi 7 Nap

Értékek megóvására

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a helyi építészeti értékek, valamint a városközpontban műemléki környezetben lévő, városképileg jelentős értéket képviselő építmények megóvásának, fennmaradásának, megőrzésének elősegítése, illetve a helyi védelemben részesült építészeti értékek, az országos védelem alatt álló értékek és egyéb művészeti értékek díszkivilágításának megvalósítása érdekében, vissza nem térítendő támogatásra és kamatmentes kölcsönre.

Hat nap alatt Magyarország körül

Hat nap alatt 2200 kilométer megtétele után elmondhatjuk, hogy motorosan megismertük szép hazánkat. Na jó, csakis a határmentén utazva, ám 14 megye (Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Baranya, Somogy) 350 településén átrobogva kaptunk egy kis ízelítőt Magyarország gyönyörű tájegységeiből, útba ejtve néhány nevezetességet és persze az országhatárokat jelző pontokat.

Kerti paradicsomparádé a szivárvány minden színében

Jánkahegyi nővérkémnek sikerült alaposan rácáfolnia az ismert cigánynóta kezdő soraira, amely szerint Piros volt a paradicsom, nem sárga , ugyanis szivárványszínű ültetvényében javában érik a piroson kívül a citromsárga, a narancssárga, a zöld, a kék, a lila, a málnaszín, a fekete, az egyszínű, a csíkos, a kicsi, a nagy, a gömbölyű, a hegyes, a kúpos, a szív alakú, a körteformájú, a fodros paradicsom.