A tavalyi és az idei egészségügyi veszélyhelyzet, a járvány alaposan megkavarta a Hevesi Sándor Színház munkarendjét is.
importhirek
Folytatódik a kora őszi idő Zalában is
Szerdán eleinte erősen felhős lesz az ég, és szórványosan kisebb eső is előfordulhat.
Elmarad a ZTE KK meccse, de a nyílt edzést megtartják
Szerdán újabb felkészülési mérkőzést játszott volna a Zalakerámia-ZTE KK kosárlabdacsapata, azonban kedden arról döntöttek, hogy a Szolnok elleni találkozót most elhalasztják, és a két csapat majd szeptember 17-én mérkőzik meg egymással. Csütörtökön viszont nyílt edzést tart az egerszegi klub a szurkolók számára.
Színes programokkal várja az érdeklődőket szerdától a Gébárti Fazekasnapok Zalaegerszegen
A Zala Megyei Népművészeti Egyesület legutóbb 2019-ben rendezte meg országos fesztiválját, amit idén szűkített formában hívnak életre.
Csütörtökön mutatják be a Pannon Tükör új lapszámát
A 26. évfolyamában járó művészeti és kulturális folyóirat idei 4. lapszámát augusztus 26-án, csütörtökön 17 órakor mutatják be a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár rendezvénytermében.
Elhunyt Hegyi István, nyugalmazott zalai tűzoltó főtörzsőrmester
Életének 72. évében elhunyt Hegyi István tűzoltó főtörzsőrmester, a Zalaegerszegi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság nyugállományú tagja.
Megkezdődött a szarvasbőgés időszaka Zalában is! Itt vannak a rendőrség tanácsai
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a gépjárművezetők figyelmét az utakon lévő vadveszélyre.
Ismét egy új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Zalában
Itt vannak a legfrissebb adatok!
Egykori köbtexesek találkoztak Zalaegerszegen
Volt dolgozói tavaly ünnepelték volna a Kőbányai Textilművek zalaegerszegi gyáregységének 50. születésnapját – ha a pandémia keresztül nem húzta volna a számításaikat. Az 51.-et a múlt héten csak azért is megtartották.
Ilyen időjárásra számíthatunk kedden Zalában
Kedden csökken a felhőzet, kisüt a nap.