Állami beruházásokra is szükség lesz.
Hónap: 2026 szeptember
A dalai lámától Mohácson át az idősellátásig – újra megteltek a padsorok a Senior Akadémián (galéria)
Történelem, egészség és az időskor kérdései is terítékre kerültek az őszi szemeszter nyitónapján.
Zala legjobbjait díjazták a megyeházán – nyolc elismerést adtak át az ünnepi közgyűlésen (galéria)
A közösségért végzett kiemelkedő munkát ismerték el Zalaegerszegen, nyolc vármegyei díjat adtak át.
A zalaiak ötödével kevesebbet keresnek az országos átlagnál – vannak arcpirítóan alacsony bérek is
Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 745 ezer 500 forint volt.
Mi Hazánk: ismét elnökké választhatják Toroczkai Lászlót – zalai vélemény a kongresszus előtt
Szombaton tartja 5. tisztújító kongresszusát Budapesten a Mi Hazánk Mozgalom.
Közel száz szépkorú indult útnak a zalai tónál – tánccal és játékokkal tették emlékezetessé a kirándulást
Csaknem négy kilométert gyalogoltak, majd játékos vetélkedőn mérték össze tudásukat.
Zalaegerszegre érkezik Kapitány István – a gazdaság jövőjéről is kérdezhetik a minisztert
Pénteken 18 órakor az Európa téren találkozhatnak az érdeklődők Kapitány Istvánnal.
65 szépkorú mérte össze tudását a zalai városban – így emlékeztek meg a mohácsi csata 500. évfordulójáról
Tizenhárom csapat versengett a Mindszentyneumban, ahol ezúttal a történelemé volt a főszerep.
Újabb fontos felújítás kezdődött Zalaegerszegen – azbesztet is találtak a Kvártélyház tetején
A beázások a Kvártélyház épület födémszerkezetét és a belső díszítőfestését is veszélyeztetik.
Nevelőjére támadt egy fiatalkorú egy lenti lakásotthonban
Vádat emeltek egy fiatalkorú ellen, aki egy lenti lakásotthonban támadt rá az egyik nevelőre.