Ipari étkezési burgonyával tévesztik meg a jóhiszemű vásárlókat. Az ára bizonyára csábító, mert olcsóbb a fémzároltnál, viszont nem vetőburgonya, így nem várható el tőle bőséges termés.
Hónap: 2024 december
Palkovics Lászlót kérdeztük a kutatóközpontok és a tesztpálya jövőjéről
Néhány hete jelentették be a német Robert Bosch cégeknél a tömeges leépítéseket, szemmel láthatóan megtorpant, megroppant az európai járműipar. Korábbi írásainkban választ kaptunk arra, hogy Zalaegerszegen mit várhatunk. Ezúttal prof. Dr. Palkovics László, a ZalaZONE Autóipari Próbapálya Zala Kft. (APZ) ügyvezető igazgatójával beszélgettünk, aki elmondta: ilyen mértékű technológia váltás száz éve nem volt a járműiparban. A Németországban is több éven át kutató és dolgozó mérnök-igazgató bizakodó, szerinte néhány hónap múlva megrázza magát a piac. Az interjúban választ kaptunk a válsághoz vezető okokra is.
Ételmérgezés Zalaegerszegen: ma helyszíni vizsgálatot tart a hatóság (frissítve)
Többen megbetegedtek szerdán az egyik zalaegerszegi étteremben elfogyasztott menütől, valószínűleg a gombalevestől.
Top Plusz támogatási kérelmek beadásáról döntött a zalaegerszegi közgyűlés
Top Plusz támogatási kérelmek beadásáról, a költségvetés főösszegének, illetve rendeletek módosításáról, valamint az önkormányzati cégek ügyvezetőinek kinevezéséről is döntöttek többek között csütörtökön a zalai vármegyeszékhelyen. A zalaegerszegi közgyűlés december 12-i ülésén 54 napirendet tárgyalt meg. A döntésekről Bali Zoltán és Gecse Péter alpolgármesterek tartottak sajtótájékoztatót a városházán.
Jubiláltak Zalaegerszeg arculatának őrzői
A legnagyobb büszkeség, hogy 35 év után is működik a zalaegerszegi Városvédő Egyesület, hangzott el a civil szervezet jubiláló ünnepségén a minap a Göcseji Múzeumban. A rendezvényen Balaicz Zoltán polgármester nevében az önkormányzat elismerő oklevelét Bali Zoltán alpolgármester nyújtotta át.
Székesfehérvár – Veszprém – Zalaegerszeg: közös fejlesztési együttműködés
Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kezdeményezésére „Közép-dunántúli fejlesztési összefogás lehetőségei” címmel tartott egyeztetést Veszprémben a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg képviselőinek jelenlétében.
Jubiláló kollégákat köszöntöttek a Zalai Hírlapnál és a zaol.hu-nál
Szerdán délelőtt ünnepi hangulat költözött a Zalai Hírlap – zaol.hu szerkesztőségébe. Horváth A. Attila főszerkesztő ugyanis három kollégának köszönte meg hűségét, és adta át az újságot kiadó és a zaol.hu hírportált is működtető Mediaworks Hungary Zrt. jubileumi, Kálmán Erika elnök-vezérigazgató által aláírt oklevelét és ajándékát.
Baleset miatt áll a 74-es főút forgalma Zalaegerszegen
A 49-es kilométernél ütközött össze három jármű.
Nekünk olvas Molnár Piroska, a Nemzet Színésze Zalaegerszegen
Százhat éves korában halt meg, az élete megdöbbentő részletei sokáig titkolt visszaemlékezései révén váltak ismertté. Molnár Piroska, a Nemzet Színésze január 20-án 19 órakor a zalaegerszegi VMK-ban felolvasószínház keretében adja elő az Egy német sors című monodrámát, amit Brunhilde Pomsel, a náci propagandavezér, Goebbels titkárnője visszaemlékezése alapján írt Christopher Hampton.
Így látják a zalai gyerekek a jövő autóit
A Széchenyi István Egyetem Zalaegerszegi Innovációs Park rajzversenyt hirdetett az „Önvezetés jövője” címmel általános iskolások részére. A pályázat díjait hétfőn adták át, a beérkezett rajzokat a helyszínen kiállították, tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.