Pénteken látott napvilágot a hír, hogy a magyar válogatott kerékpáros, Fetter Erik a Team United Shipping együtteséhez igazol. Ahol csapattársa lesz a Green Zone-ZKSE-ben nevelkedett Endrédi Máté is, aki ezzel szakágat vált és szintet lép pályafutásában.
Hónap: 2024 október
Makettbörze: a hadviselés régi és új eszközei ártalmatlan makettekben
A szárazföldi és a légi hadviselés járművei, tankok és vadászrepülők makettjei sorakoztak dobozokban a zalaegerszegi Apáczai Csere János Művelődési Központ klubszobájában. Makettbörze nyílt szombat délelőtt az intézményben, amelyre más megyékből is érkeztek gyűjtök, hogy bemutassák egymásnak és az érdeklődőknek régi és új szerzeményeiket.
Őszi nyitott műhelygalériák napja kézműveskedéssel és sütéssel
A zalaegerszegi Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház ünnepkörökhöz, évszakokhoz illően szervezi meg a nyitott műhelygalériák napja elnevezésű rendezvénysorozatát, amely vasárnap délután az ősz jegyében zajlott.
Az ecsettől a mennyezetig: templomkazetták hű másolatai a kiállításon
A történelmi Magyarország területére jellemző templomkazetták bútorfestők által készített másolataiból nyílt kiállítás a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban vasárnap. Az ecsettől a mennyezetig című időszaki kiállítás Békés vármegyéből érkezett Zalaegerszegre.
Elveszett kincs: Ki lopta el az aranypénzt, talán a jánkahegyi mamut?
A zalaegerszegi Göcseji Múzeum az iskolai őszi szünetre időzített szombati programját nagy érdeklődés kísérte. A Régészeti családi délután elnevezéssel meghirdetett eseményen egy elveszett kincs nyomába kellett eredniük a gyerekeknek, amelyet egy titokzatos idegen csent el.
A ZTE KK hazai pályán továbbra is hibátlan (galéria)
A 6. forduló következett a férfi kosárlabda NB I. A-csoportjában, melynek zárómérkőzését játszották szombaton este Zalaegerszegen. A Zalakerámia ZTE KK együttese a PVSK-Veolia csapatát fogadta, s ha nehezen is, de megőrizte a hazai veretlenségét.
Emléktúra: Sziva Ferenc madarász, természetvédő emlékére szervezték
A botfai közösségi háztól indultak a túrázók az Összefogás Botfáért Egyesület és a településrészi önkormányzat által harmadik alkalommal megszervezett szombati programon. A Sziva Ferenc emléktúra végállomása a Hideg-kúti forrás volt.
Sötétbe borult a könyvtár
Minden terem sötét lett, félelmetes fények imbolyogtak a polcok között, a ház előtti téren zseblámpás nyomozók szaladgáltak. A lépcsőn csontvázak jártak fel le, az emeleten a kondérban sündisznóvér tea főtt, a szabadulódoboz kulcsa a 25-ös fiókban lapult a leghátsó zugban. A nagyobbak a seprűn repülő boszorkányt üldözték a ház mögött, aki a fűszerkertbe igyekezett, varangyleveséhez kellett borsikafű. A szellemirtók félóránként indultak harcba a platánfák között, Alex múmiának néha leesett az álla, az arcokon pókháló sötétlett.
Mellrák: figyelemfelhívó séta rózsaszín lufikkal (videó, galéria)
A zalaegerszegi Daganatos Betegek Egyesülete is csatlakozott a rózsaszín októberhez. A Mindszentyneumban péntek délután Séta a mellrák ellen című rendezvényre várták a tagokat, akik az előadásokat követően az emlőbetegségek elleni küzdelem jegyében figyelemfelhívó sétára indultak rózsaszín lufikkal.
A zalaegerszegi könyvtárak hálózatában zajlik a baróti iskolának szóló akció
Könyvgyűjtés indult a zalaegerszegi könyvtárak hálózatában az Életet az Éveknek Országos Nyugdíjas Szövetség zalai szervezete kezdeményezésére. A jótékony könyvgyűjtés során számítanak a zalaegerszegi könyvtárak olvasóira, civil szervezetekre és az intézményekre is.