IV. Károly emlékkiállítása Zalaegerszegen (galéria, videó)

IV. Károly, a 2004-ben boldoggá avatott utolsó magyar király emlékezetét megidéző kiállítást nyitottak meg október 29-én, kedden délután a zalaegerszegi Mindszenty József Látogatóközpont harmadik emeletén. IV. Károly 1916-ban lett Magyarország királya, a trónról 1918-ban le kellett mondania, 1922-ben hunyt el Madeira szigetén.

Álhírek csapdája, így védekezhetünk ellene

Az információ hatalom, tudja ezt mindenki. Azonban az információval okosan élni külön művészet, amihez néhány tippet kaptak azok, akik meghallgatták kedden délután dr. Aczél Petra kommunikációkutató „Az álhírek csapdája” című előadását Zalaegerszegen, a Mindszentyneumban. A programot a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Europe Direct Zala szervezte.

Koszorúk minden mennyiségben és formában (Galéria, Videó)

Kedden reggel nagy tömeg nézelődött a Vásárcsarnok mellett, a megszokottnál jóval lassabban jutottunk át a könyvtár sarkától a csarnok előtti pékség üzletéig. Mindenszentek közeledtével ez természetes: koszorúkkal, mécsesekkel, kegytárgyakkal érkeztek az őstermelők, vállalkozók a zalaegerszegi piacra, ahol nagy volt a választék.

Kiderült, hogy csalóval csetelt

Még a barátnőjének sem adta ki bankkártyaadatait a kiszemelt áldozat, ezért nem tudták megkárosítani. A Mátrix Projekt keretében a bűncselekmények megelőzésére is nagy hangsúlyt fektetnek Zalában a rendőrök.

Aszfaltozás a zalaegerszegi Kazinczy téren (videó)

Az idei tanévkezdés idején sokan aggódtak, hogy a zalaegerszegi felújítás alatt álló zalaegerszegi utak vajon járhatók lesznek-e a becsengetésre, amikor az autósforgalom csúcsra járódik a belvárosi iskoláknál. Az aszfaltozás a napokban folytatódott.

Kiskönyvtárak a végeken – szakmai nap Zalaegerszegen

A kiskönyvtárak támogatását célzó tanácskozást, azaz a zalai településeken működő könyvtáraknak, könyvtárosoknak tartottak szakmai napot hétfőn a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A kiskönyvtárak fenntartását a városi önkormányzatok támogatják.

Autólámpa, amit helyesen kellene használni

A Hungaromet előrejelzése szerint a héten egyre többször és több helyen képződik majd rétegfelhőzet és köd, ami nem biztos, hogy hamar feloszlik. Ilyenkor az utakon közlekedőktől fokozottabb figyelem és körültekintés várható el, de vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy az autólámpa különböző funkciói mire valók?

Novák Kata: A jelen nosztalgiája kiállítás

A jelen nosztalgiája című tárlat négy év anyagát mutatja be a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben, amit november 16-ig nézhetnek meg a látogatók. Novák Kata festőművész önálló kiállításán két sorozat kapott helyet. Fő motívumként egy őzszerű, a tökéletességet szimbolizáló élőlény mesél az alkotó belső világáról.