Az idősek hónapja idén szeptember 19-től október 29-ig kínál programokat a nyugdíjas korosztály számára Zalaegerszegen. A rendezvénysorozat keretében szervezik meg a Szenior Akadémiát. Az ismeretek átadása mellett most is lesznek olyan események, amelyeken a mozgásra helyezik a hangsúlyt, hangzott el kedden a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Hónap: 2024 szeptember
Településrendészeti szerződés a megfelelő megoldás
A beadott és sikeresen megítélt TOP Plusz Európai Uniós pályázatoknak köszönhetően nemsokára elindul a bazitai és a ságodi óvoda építése, valamint három orvosi rendelő felújítása. Erről, valamint a zalaegerszegi közgyűlés legutóbbi döntéseiről számolt be a Fidesz-KDNP frakciója kedden.
Ifjú birkózók újabb szép sikerei – jöhet a döntő!
A birkózók U13-as korosztályának nyugat-magyarországi kötöttfogású diákolimpiai küzdelmét Tatabányán rendezték meg és Zala is szép számú sportolóval képviseltette magát az eseményen.
Zalaegerszegi Nemzetközi Orgonahét: unikummá válhat Európában
Az önkormányzat által támogatott rendezvény részleteiről nemrég tartottak sajtótájékoztatót. Hat év kihagyás után szeptember 21. és szeptember 29. között ismét megrendezik a Zalaegerszegi Nemzetközi Orgonahetet. Ezúttal néhány érdekességgel érkezünk a programmal és a hangszerek királynőjével kapcsolatban.
Mire fordítja Zalaegerszeg a 8,5 milliárdot?
Nemrég a jelenlegi, hamarosan véget érő önkormányzati ciklus utolsó közgyűlését tartották Zalaegerszegen. Az alábbiakban folytatjuk a testületi döntésekről, az ülés témáiról szóló beszámolónkat.
Rendőrségi szakmai bemutató a hazai rendészeti képzésről
A ZalaZONE Járműipari Tesztpálya már egy éve a Magyar Rendőrség egyik képzési helyszíne, ahol többek között az autópályán való megállítást gyakorolják. A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, valamint a ZalaZONE InnoTech Nonprofit Kft. együttműködésében zajlik a járművezetés-technikai képzés, mint az a hozzákapcsolódó háromnapos nemzetközi rendőrségi szakmai bemutató, ami hétfőn kezdődött a járműipari tesztpályán.
Helyettest hoz a Zalakerámia ZTE KK Jones helyére
Pótmegoldást találtak Egerszegen a sérült kosarasuk pótlására. A Zalakerámia ZTE KK ugyanis kéthónapos szerződéssel megállapodott Seth LeDay-jel, aki a két hónapra kieső Aaron Jonest helyettesíti majd.
AquaCity: Idén minden korábbinál többen fürdőztek a zalaegerszegi vízicsúszda- és élményparkban
Idén nyáron nemcsak melegrekordok dőltek meg, hanem AquaCity látogatóinak száma is rekordot hozott. A zalaegerszegi vízicsúszda- és élményparkot még soha ennyien nem keresték fel: a 103.375 fővel túlszárnyalták minden korábbi látogatószámot.