Földi úton történő szúnyoggyérítést végeztek a héten, a napnyugta utáni órákban Zalaegerszegen.
Hónap: 2024 július
Hetet lőtt a ZTE FC a szerdai edzőmérkőzésen
Szerdán ismét pályára lépett a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata felkészülési mérkőzésen, de nem egészen úgy, ahogy azt előre tervezték. A helyszín Csákvár volt, az ellenfél pedig az NB III-ba most feljutott MÁV Előre Főnix FC és a ZTE hét gólt lőtt.
Ruszt Józsefre emlékeznek csütörtökön a születési évfordulóján
Utolsó lakhelyén, a zalaegerszegi Dél hercegnője társasház (Kossuth u. 61.-63.) előtt emlékeznek tisztelői Ruszt József Kossuth-díjas, Jászai-díjas színházi rendezőre július 4-én, csütörtökön 17 órakor.
A zalaegerszegi egészségügyi alapellátásban dolgozóknak mondtak köszönetet
A Semmelweis-nap alkalmából Zalaegerszeg önkormányzata idén is köszöntötte a város egészségügyi alapellátásában dolgozókat. A Tóka vendéglőben kedden tartott ünnepségen két háziorvost, két asszisztenst és egy védőnőt részesítettek elismerésben.
Összesen 85 felnőtt csapat nevezett a vármegyei bajnokságokba
Lezárult a Zala vármegyei labdarúgó bajnokság 2024-2025. évi sorozataira a nevezési határidő. Az MLSZ Zala Vármegyei Igazgatóságához beérkezett nevezések alapján kialakult a három osztály mezőnye, amely viszont még nem nevezhető véglegesnek, hiszen a csapatoknak – ahol szükséges – még ezen a héten van lehetőségük a hiánypótlásokra.
Ájlávjú csütörtöktől a Kvártélyházban
Az igazi kulturális csemegéket, minőségi szórakozást kínáló ZAlaegerszegi KOrtárs Művészeti Fesztivál (ZAKO) múlt heti öt (vendég)előadása után saját produkcióval folytatódik a KvártélyházNyár programsorozata: csütörtöktől jövő szombatig öt este láthatja a közönség a Kvártélyház udvarán, a csillagos ég alatt a tavalyi sikerdarabot. Joe DiPietro-Jimmy Roberts Ájlávjú – Te édes, de jó vagy, légy más című jókedvű musical-revűje a szerelem, a párkapcsolatok világába kalauzolja a nézőket.
Levendulabuzogány készült Zalaegerszegen, a Deák-könyvtárban
A zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban különleges workshopot tartottak kedd délután. Az intézmény a napokban hirdetett levendulaszüretet a saját fűszerkertjében. Az onnan származó csokrokból ezúttal levendulabuzogányt készítettek a résztvevők, de saját levendulazsákkal is többször örvendeztették meg az olvasókat.
A Maty-érről a bécsi Eb-re úszták magukat
Nem csak a felnőtt, hanem a korosztályos nyílt vízi úszó országos bajnokságokat is megrendezték a szegedi Maty-éren, ahol a Zalaco-Zalaegerszegi Úszó Klub sportolói mondhatni, hogy bravúrosan szerepeltek: három aranyérem és két ezüst az egerszegi mérleg.