Ökonapot tartottak Zalaegerszegen, a Dísz téren

Mintegy ezer óvodás, általános és középiskolás népesítette be pénteken délelőtt a Dísz teret, ahol tizedik alkalommal tartott Ökonapot a zalaegerszegi Petőfi- és Dózsa-iskola. Az intézmények közös rendezvénye elején Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója méltatta a kezdeményezést, ami a környezeti nevelést, a fenntartható fejlődés pedagógiáját tartja szem előtt.

Az új panasztörvényről hallhattak előadást Zalaegerszegen

A július 25-én hatályba lépett új panasztörvény bevezetéséhez kapcsolódó vállalkozói kötelezettségekről hallhattak előadást az érdeklődők csütörtökön délután Zalaegerszegen, a Kamarák Házában. A szakmai találkozón a visszaélés-bejelentő rendszert is bemutatták.

Soha ne add fel! – a ZTE FC az utolsó percben mentett pontot

Pénteken este a ZTE FC a labdarúgó NB I. 8. fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia FC-t fogadta. Nem volt kétséges, mennyire fontos találkozó előtt állt az egerszegi alakulat. Végül senki sem nyert, a ZTE FC vert helyzetben sem adta fel és 98. percben döntetlenre hozta a mérkőzést.

Zalaegerszegen, a ZalaZONE Járműipari tesztpályán tartották a városvezetők randevúját

„Az önkormányzati rendszer legfontosabb értéke az önállóság, a közvetlen választásokon alapuló demokratikus működés, ám ugyanúgy fontos a folyamatos alkalmazkodás és az időben meghozott szakszerű döntések” – fogalmazott beszédében Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára Zalaegerszegen, a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán tartott Városi Polgármesterek Randevúján pénteken. A szakmai és baráti találkozót 28. alkalommal szervezte meg a Szféra Európa.

Közös programokat terveznek a keresztény szellemiségű szervezetek

Régebben megfogalmazott igény volt a zalai keresztény értékrendet képviselő civil szervezetek részéről, hogy saját programjuk, független működésük megtartása mellett keressék az együttműködés lehetőségeit. Erről Paál István, a Zalai Magyar Nemzeti Szövetség és a Rákóczi Szövetség Zalaegerszegi Szervezetének elnöke számolt be portálunknak az alábbi írásában.