Leendő biológusok, tanárok, kutatók a genetika táborban

Harmadik alkalommal rendezték meg idén a genetika tábort a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A hétfőtől péntekig tartó foglalkozás csütörtöki vendége az intézmény egykori diákja, Lepár Dávid negyedéves egyetemi hallgató volt, aki az ecetmuslica genetikai állományát mutatta be az érdeklődő diákoknak.

Kézműves tábor Gébárton

A népművészet és a népi kismesterségek bemutatása a célja annak a komplex gyermektábornak, amit már 37. alkalommal szervezett meg a héten a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház. A programot a Csoóri Sándor Alap támogatta, a kicsik alkotásaiból pénteken délután négy órakor nyílik zárókiállítás.

Az egerszegi Meseautó Alsóörsön, A Pál utcai fiúk pedig Fertőrákoson aratott telt házas sikert

Június 24-én nagy sikerrel játszotta a Kvártélyház Szabadtéri Színház a Meseautó című musical comedy-t a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében megrendezett Szabadtéri Színházak Találkozóján, az alsóörsi Amfiteátrumban. Erről a szabadtéri színház ügyvezetője, Tompa Gábor tájékoztatta lapunkat.

Három ob-érem, két korosztályban

Az U18 és az U23-as korosztályok képviselői kezdték meg az egyéni bajnokságok sorát az atlétáknál. A győri Olimpia Sportközpontban megrendezett versenyen a fiatalabb korosztályban a a Zalaszám-ZAC diszkoszvetői egyéni csúcsaikat sorra megdöntve értek el két dobogós helyezést.