Bérleteket kapott a gyermekvédelmi központ

A kulturális programok mellett ezentúl sportrendezvényekre is járhatnak a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ lakói, ugyanis a Patent Távfelügyelet Kft. ügyvezető igazgatója, Kemes Zsuzsanna öt darab, a ZTE Kosárlabda Klub mérkőzéseire szóló bérletet nyújtott át Zimborás Bélának, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltség igazgatójának.

Plüssállatok a Vizslaparkban

Az állatok világnapján hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a megyei rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya a zalaegerszegi Vizslaparkban az Állati küldetés című akciót kedden délután.

Harmincéves az Idősek Gondozóháza Zalaegerszegen

Harminc évvel ezelőtt, 1992-ben, egy bezárt bölcsőde helyén nyílt meg a Zalaegerszegi Gondozási Központ Idősek Gondozóháza. A jubileum alkalmából Balaicz Zoltán polgármester és Dr. Sifter Rózsa főispán köszöntötte a dolgozókat és a bentlakókat.

Nyugdíjas alkotók kiállítása a Hevesi Sándor Színházban

Az idősek hónapja Zalában is gazdag rendezvénysorozattal irányítja a figyelmet a szépkorúak mindennapjaira. Az Életet az éveknek országos nyugdíjas szövetség felhívására jelentkező képzőművészek vagy kézműves zalai alkotók kiállítása hetedik alkalommal nyújt megmutatkozási lehetőséget mindazoknak, akik a család, az egészség megőrzése mellett erre is fordítanak energiát, időt. A tárlatot a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház emeleti nézőtéri előterében nyitották meg hétfőn délután.