Néhány napja strandra csalogattuk az olvasókat, most ezzel a képpel próbáljuk a nagy meleget ellensúlyozni.
Hónap: 2021 június
A Haladás ellen lép pályára a ZTE FC edzőmeccsen
Mindjárt egy klasszikus párosítással nyitja nyári felkészülési mérkőzéseinek sorát a ZTE FC labdarúgócsapata, amely szerdán 18 órától a Haladás vendége lesz. Természetesen bajnoki találkozó esetében egészen más felhangja lenne ennek a mérkőzésnek, de így is mindkét tábor várja már a találkozót.
Az egerszegi nyugdíjas pedagógusok irodalmi kiránduláson jártak
A kánikula sem riasztott el 46 nyugalmazott zalaegerszegi pedagógust, hogy múlt hét szerdán útra keljen és meglátogasson több környékbeli irodalmi emlékhelyet, írók, költők szülőházát, emlékszobáját.
Csütörtöktől menetrendi változások lépnek életbe Zalában is
A Volánbusz Zrt. tájékoztatása szerint az alábbi menetrendi változások lépnek életbe megyénkben július 1-jétől, csütörtöktől.
Az országban elsőként Zalaegerszegen indul okleveles technikusképzés
Együttműködési megállapodást írt alá a Pannon Egyetem és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kedden az egyetemi központban, miszerint az országban elsőként itt indul ugyanis szeptembertől okleveles technikusképzés. Az oktatási intézmények – válaszul a térség munkaerőpiaci keresletére – először a műszaki képzés iránt érdeklődő fiatalokat célozza meg.
Tálcát kaptak fészkük alá a csipkeházi molnárfecskék
A napokban tálcát kaptak fészkük alá a csipkeházi molnárfecskék.
Nevelt lányával erőszakoskodott a zalai férfi – tíz évre ítélték
Folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt mint különös visszaesőt bűnösnek mondta ki és tíz év szabadságvesztésre ítélte kedden a Pécsi Ítélőtábla azt a zalai férfit, aki nevelt lányával szemben követett el szexuális erőszakot – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.
Hátramenetet hajtott végre a sofőr Zalaegerszegen, de fellökött egy idős nőt
A zalaegerszegi rendőrök lezárták az ügy vizsgálatát.
Könyv született Tóth Imre emlékére
Pénteken emlékkötet bemutatásával tisztelegnek a zalai irodalmárok az idén márciusban mindössze 55 évesen elhunyt zalaegerszegi költő, Tóth Imre előtt.
Emléktáblát avattak Páterdombon
Felavatták Páterdombon Zalai Tóth János (1899–1978) emléktábláját a róla elnevezett utcában.