Nem léptek pályára a hétvégén a Szuper Ligában szereplő zalai tekecsapatok.
Hónap: 2021 május
A MÁV peronjain és a Volánbusz megállóiban már nem kötelező a maszk viselése
A MÁV, a MÁV-HÉV és a Volánbusz állomásain és megállóhelyein a járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban már nem kötelező arcmaszk viselése – közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.
Trükkös sofőr ellen emeltek vádat Zalában
Elvették külföldön a jogosítványát, itthon igényelt helyette másikat, vádat emeltek a trükkös sofőr ellen.
Csupán 8 új fertőzöttet regisztráltak Zalában
Mutatjuk a legfrissebb adatokat!
Zivatarveszély miatt Zala megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki!
A Dunántúl északi és nyugati részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, és legfeljebb kisebb eső, zápor várható.
Családi pünkösd Gébárton: népszokások felelevenítésével, kiállítással várták az érdeklődőket
Pünkösd két napján a mostoha időjárás ellenére kilátogattak az érdeklődők a megyeszékhely melletti Gébárti-tóhoz, ahol a Regionális Népi Kézműves Alkotóház és a Zala Megyei Népművészeti Egyesület kínált közösségi programokat.
A Zalaszám-ZAC ott lesz az országos döntőben
A magyar atlétikai csapatbajnokság nyugati elődöntőjét Győrben rendezték meg, ahol megyénk két klubja, a Zalaszám-ZAC és a Keszthelyi VDSE is érdekelt volt.
Bajnoki érmeket osztottak Zalaegerszegen, az új vívócsarnokban
Első nagyobb versenyét rendezte meg a hét végén új otthonában a Zalaegerszegi Vívó Egylet, amely az újonc korú tőrözők (13-14 évesek) országos bajnokságát tartotta a ZVE Iván Dental Vívócsarnokban. Az új létesítmény a vendégek számára is újdonsággal szolgált, hiszen először állhattak pástra itt.
Centert igazolt a ZTE KK
A legutóbb Kaposváron játszó 25 éves, 200 cm magas Révész Ádámmal egyéves megállapodást kötöttek.
Meseterápia: Kissné Gaál Zsuzsanna kedvenc hőseinkről
Néhány hete a gyerekeknek szóló meseterápiával foglalkoztunk. Kissné Gaál Zsuzsanna meseterapeutával folytatjuk a beszélgetést. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy a felnőttek hogyan viszonyulnak gyermekkoruk kedvenc hőseihez. És egyáltalán, lehet még negyvenéves fejjel mesét nézni, olvasni?