A női kosárlabda-élvonal 17. fordulójában kiírt mérkőzésen Szekszárdra látogatott a ZTE NKK. A keddi házigazda nemrég 129-42-re nyert Zalában, ennek a különbségnek kedden a közelében sem jártak a felek.
Hónap: 2020 december
A ZTE FC szerdán akár a 4. helyre is előreléphet
Idei utolsó mérkőzésére készül a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata, mely korábbról elhalasztott találkozót pótol szerdán 18 órától a Megyeri úton. Ebből következően az Újpest FC a zalaiak soros ellenfele, Boér Gábor együttese pedig úgy szeretné zárni az évet, ahogy a december alakult számára.
Két autó ütközött Zalaegerszegen – frissítve
Két személyautó ütközött össze kedden késő délután a 74-es főúton.
Új szolgálati járműveket adtak át Zalaegerszegen
Négy új gépkocsit állítottak szolgálatba kedden, a járműveket dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány adta át Zalaegerszegen.
Több száz hamis lakcímkártyát igényelt ügyfeleinek egy zalai férfi
Csaknem 400 rendbeli közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat egy zalaegerszegi férfi ellen, aki ügyfelei járműveinek forgalomba helyezését azzal segítette, hogy a tudtuk nélkül hamis lakcímkártyákat igényelt a nevükre – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.
A Tündérszépek mentorai segítenek, hogy a legjobb formádat hozd! Élj a lehetőséggel, jelentkezz!
Kocsis Korinna, Eszenyi Eszter és Szarvas Andrea. Három gyönyörű modell, szépségkirálynő lesznek a Tündérszépek országos szépségverseny mentorai. A szépségmustrára a zaol.hu hírportálunkon keresztül március 7-ig várjuk a nevezéseket.
Három napja fokozatosan csökken az új fertőzöttek száma Zalában
Napok óta kevesebb az új fertőzött megyénkben.
Borongós, esős időjárás várható Zalában
Kedden nyugat felől melegfront érkezik, eleinte helyenként nyugaton, alakulhat ki többfelé eső, az északi hegycsúcsokon és északkeleten helyenként havas eső hullhat.
Döntés a Zala megyei területfejlesztésről
A megyei közgyűlés elnöke elfogadta a felülvizsgált Zala Megyei Területfejlesztési Koncepciót és Zala Megyei Területfejlesztési Programot.
Zalaegerszeg és térsége a magyar gazdaság talpra állításának egyik motorja lehet
A Zalaegerszeg központú választókerületet, illetve a megyét érintő jelentős fejlesztésekről vetett számot adott évértékelő, összegző interjújában Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos.