Ha nem lenne még egy korábbról elhalasztott mérkőzése, akkor a ZTE FC NB I-es labdarúgócsapata is úgy készülne a DVTK ellen, hogy számára is ez lesz az év utolsó találkozója. Szombaton a kék-fehérek a diósgyőriek vendégeként is szeretnének eredményesen szerepelni, ám egy sikerre éhes, és az életéért küzdő ellenfélre számít Boér Gábor is.
Hónap: 2020 december
Pécsi ellenfeleket fogad a ZTE KK és a ZTE NKK
A nézők szempontjából nem mintha lenne jelentősége – hiszen továbbra is zárt kapuk mellett zajlanak a sportesemények –, de szombaton a szezonban először rendeznek kettős kosárlabda-mérkőzést a Zalakerámia Sportcsarnokban, és mindkét egerszegi csapat pécsi riválist fogad.
A ZVE két tőrözője is a döntőben vívhatott
Az idén a vívóknál is több verseny a korábbi gyakorlattól eltérő lebonyolítást kapott. Az utánpótlás korcsoport legfiatalabb képviselőinek például egyetlen viadalt rendeztek, a hagyományos Fülöp Mihály Magyar Kupa keretei között.
Az Angyaljárat adományokkal járta Zala megye lakásotthonait
Mozgássérültek és Fogyatékkal Élők Egyesülete és partnerei, valamint a ZTE NKK női kosárlabdacsapata, az Egerszeg Titánok jégkorong egyesületének és a Let’s Do It Technoroll Teskánd női labdarúgócsapatának közös gyűjtésének köszönhetően több mint félmillió forintnyi adományt juttattak el a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei intézményeinek.
Megújult a Kispáli út, mely egyben a zalaegerszegi tesztpálya bevezető szakasza
Megújult a Kispáli út, ami egyben a tesztpálya bevezető szakasza. A megyeszékhely és a mellette lévő település között sűrű az átmenő forgalom, így időszerű volt a 227 millió forintos beruházás.
A gébárti kapcsolat – mindent és mindenkit összeköt a híd
Lépésről lépésre szépül a Gébárti-tó környéke.
A zenéről pár percben – rövidfilmeket készített a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (videó)
A zenéről pár percben címmel rövidfilmeket készített a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem. A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar zenészei, művészei közreműködésével, Horváth Szilárd rendezésében készültek az alkotások, amelyek közül az elsőt már közzé is tették.
Melyik lesz az év hazai slágere? Zalai kötődésű előadóknak is szurkolhatunk!
Január 30-án kezdődik A Dal 2021 című televíziós show-műsor, amely során ezúttal minden korábbinál több, negyven hazai könnyűzenei szerzemény közül választhatja ki a szakmai zsűri és a közönség az év magyar slágerét. A versenyben ezúttal is szerepelnek zalai kötődésű énekesek.
Szén-monoxid került a levegőbe egy zalaegerszegi családi házban
Hibás gázkészülék miatt került szén-monoxid csütörtök délután Zalaegerszegen, egy Bozsoki utcai családi ház fürdőszobájába.
Befejeződött idén a faültetési program Zalaegerszegen
Véget ért erre az évre a faültetési program a megyeszékhelyen. Csütörtökön 27 új csemetével, gömbjuharokkal és kőrisekkel gazdagodott a Kinizsi és Holub utca társasházi övezete.